|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Gál Elemér 1990. február folyamánSzatmárnémetiben is új kiadvány indult, a Szamoshát /Szamoshát - Szépirodalmi, művelődési folyóirat, febr. - 1. sz./ Főszerkesztője Gál Elemér.2006. május 22.Május 19-én Az 1956–os forradalom és Erdély művelődési élete címmel rendezte meg a már hagyománnyá vált Páskándi Géza–megemlékezést és az 56–os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából esedékes tanácskozást Szatmárnémetiben az EMKE, a helyi Kölcsey Kör, valamint a Páskándi Géza Baráti Társaság. Muzsnay Árpád EMKE–alelnök és Muhi Miklós, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatójának megnyitó beszédei után Gál Elemér jelenleg Egerben élő tanár és közíró vallott az 56–os forradalom szatmári „kárvallott szemlélőiről”, Páskándi Gézáról őrzött személyes emlékeit is beleszőve. Láng Gusztáv erre az alkalomra Szombathelyről hazalátogató egyetemi tanár Az erkölcsi ellenzék címen tartott előadást. Egyfajta nyelvi cinkosság alakult ki, melynek következtében Páskándi Géza, Hervay Gizella, Kányádi Sándor, Bálint Tibor, Pusztai János, Bodor Ádám, Sütő András írásaiban saját hétköznapjainak igazságaiból sokkal többet látott meg az akkori, mint a mai olvasó, fejtette ki Láng Gusztáv. Dávid Gyula tanácskozásvezető szerint minden nemzedék megszenvedi a saját élettapasztalatait, kevesen lévén képesek az előttük járókénak tanulságait leszűrni, ennek ellenére a harmincas éveiben járó Balázs Imre József kolozsvári adjunktus Pályakezdő prózaírók emberképe az 1956 körüli időszakban című előadásában lényegében az előtte szóló gondolatait fejtegette tovább. Péter Miklós kolozsvári egyetemi docens, egykori 56–os elítélt börtönévei alatt és azóta írt verseit olvasta fel. Bikfalvy György tasnádi könyvkereskedő politikai elítéltként Páskándi Gézához kötődő emlékeiről, börtönélményeiről vallott. Koczka György temesvári újságíró – egykor szintén Páskándi rabtársa – Van, amin nevetni kéne címmel a forradalmat követő korszak abszurd ellentmondásaira emlékezett. Beszélt az elítéltek megsemmisítésének szándékát nyíltan hangoztató pribékekről, akiknek mostani nyugdíjuk is sokszorosa egykori áldozataik jövedelmének. Mózes Árpád nagykárolyi ny. evangélikus püspök a magyarországi eseményeket követő önfeledt örömről, valamint az ezért elszenvedett megtorlásokról beszélt. Csiha Kálmán ny. református püspök Téli méhek balladája című lírai vallomásában az 56–os erdélyi értelmiségét a kaptár népének túlélését ezer veszély és viszontagság között biztosító „téli méhekhez” hasonlította, akiket végül megöl az annyira várt tavasz. A „börtönbe zárt Erdélyről” szólt Péter Miklós és Dávid Gyula is, és azoknak a talán még nehezebb életéről, akik kint maradtak. Dávid Gyula összefoglalójában párhuzamot vont az 1848–as és 1956–os forradalmak jelentősége és utólagos megítélése között. Az utóbbi résztvevői és hozzátartozóik még most is félnek a megtorlástól. /Báthory Éva: Páskándi–megemlékezés – másként. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), máj. 22./2007. március 2.2006 utóján Egerben jelent meg Gál Elemér Héthavas című történelmi regénye. Írója Csíkszék, Zsögöd szülötte, tanári évtizedeit Szatmárnémetiben töltötte, 1994-et követően pedig Egerben telepedett le, székely voltát mindenkor büszkén vállalta. Jelenleg le akarnak beszélni történelmi múltunkról, mások akarják megmondani nekünk, kik vagyunk, ki akarják törölni tudatunkból nemzeti sajátosságainkat. Ezzel szembeszállni kötelessége minden nemzethez tartozó embernek, vallja Gál Elemér. Ami kicsinyben a székelységgel történik, az nagyban is bekövetkezhet Magyarországon a magyarsággal is. A magyar nemzet – a székelységgel együtt – már átélt jó néhány vészes korszakot. Vesztett csaták, háborúk után, bár nagy véráldozattal, de mindig bekövetkezett az újjászületés. Ez késztette őt történelmi regényírásra. A rabonbánokról a Csíki Székely Krónikában volt szó, amelyet 1796-ban szerkesztettek. Szádeczky Lajos történész szerint hamisítvány. Azonban Szabó Károly történész 1854-ben a Krónika hitelességét védelmébe vette, kiállt mellette Balássy Ferenc is. Napjainkban Szőcs István író tárja fel a Krónika hitelességére utaló bizonyítékait. /Máriás József: Ahol a kövek is beszélnek. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 2./2008. szeptember 1.Megjelent Gál Elemér Héthavas /Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2008/ című regénye. A csíkszeredai származású tanár, író, szerkesztő regényében a történelem csak időbeli és formai keret: népmondák, regényes krónikák, ősvallási hiedelmek, hitregék és írói fantáziából született eredetmondákból áll össze. Az író arra keres választ, hogy a történelem sodrában évszázadokon keresztül mi tartotta fenn a székelységet, hogy nyelvét megtartva megőrizze identitását és sajátos kultúráját. A szerző 2007. augusztus 20-án post mortem Irodalmi Nívódíjat kapott. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 1./ Gál Elemér Csíkzsögöd szülötte. Kolozsvárott végzett magyar szakon Később Szatmárnémetiben telepedett le, 1990-tól a Szamoshát szépirodalmi lap főszerkesztője volt. 1994-ben települt át Egerbe. Héthavas című regényét először 2007-ben adták ki Egerben. Gál Elemér 2007. május 31-én hunyt el Egerben.2011. január 28.A szomszéd kultúra tükrébenVeres István műfordító, szerkesztő úgy véli, nem fordíthatunk hátat a mellettünk élőknek Sokan elsősorban a Szatmári Magyar Hírlap napi jegyzetének szerzőjeként és a havonta megjelenő Szamos kulturális folyóirat szerkesztőjeként ismerik beszélgetőtársunkat, aki azonban jóval több ennél. Tanár, műfordító, az erdélyi szászok és a szatmári svábok irodalmának ismerője és ismertetője, az írott kultúra egyik jelentős szervezője. Interjúnkban minderről szó esik Az Erdélyi Magyar Ki Kicsodában az áll, hogy ön újságíró, szerkesztő, műfordító meg a Scriptor Alapítvány ügyvivője. Hol maradt a tanár, nem azzal kellett volna kezdeni? – Lehet, elnéztem valamit a kérdőíven, netán rosszul értelmeztem, ezért nincs ott, hogy először is német–magyar szakos tanár vagyok. A Babeş-Bolyain végeztem 1973-ban. A székely fiú tudatosan választotta egyetemi tanulmányi ágként a német nyelvet? – Mondhatom, igen, amiben sokat segített nekem a Székely Mikó Kollégium kiváló némettanára, néhai Rácz Lajos. Nemzedékek hálásak ma is neki, amiért képes volt arra, hogy a négy líceumi év alatt megtanítsa tanítványait egy bizonyos szinten németül. Talán ő ébresztett rá arra, hogy figyeljünk jobban oda közvetlen szomszédainkra, a szászokra. Uzontól, ahol születtem, nincs messze Prázsmár, a nagy szász település. Emlékszem, már gyermekkoromban megfigyeltem, sőt, egy kicsit rá is csodálkoztam, mikor apámmal az ottani malomba vagy éppen vásárba mentünk, hogy milyen más emberek ezek a szászok, mennyire más a népviseletük, a házuk, a paraszti gazdaságuk és annyi minden, pedig egymás mellett élünk. Egy kicsit még bosszantott is, hogy Uzonban milyen keveset tudunk ezekről az igen szorgalmas emberekről, noha érdekünkben állna, hogy ne csak ismerjük őket, de megtanuljuk tőlük mindazt, amit jobban csinálnak, amiben sokkal hatékonyabbak, mint mi. Nagyon jó gazdaemberek voltak. A Mikó után jött a négy év egyetem, bekapcsolódtam a Gaál Gábor Kör tevékenységébe is, amelynek akkoriban Markó Béla volt az elnöke. A német irodalom kapcsán az egyetemen volt egy kötelező választás az akkori világ tagoltságának megfelelően: úgynevezett „speckurzust” lehetett választani a nyugat- és kelet-német avagy az erdélyi szász, pontosabban romániai német irodalom közül. Utóbbit választottam, az említett okok miatt is. Lényegében ezt követően ismertem meg a hazai szászok régi irodalmát, az újabbat már ismertem, és meglepett, mennyire rangos, mostani mércével is európai. Ugyanez mondható történelmükről is, amit példamutató alapossággal fel is dolgoztak. Volt más egyéb is az egyetemen, ami a szász kultúra iránti érdeklődést ösztönözte? Főként, hogy ez már a másságtól és az idegenektől félő, sőt, azokat megvető soviniszta Ceauşescu-korszakban történt! – Ilyen ösztönző volt – szász nemzetiségű tanáraim és kollégáim mellett – például az Echinox háromnyelvű diáklap, amelyben magam is közöltem fordításokat, mert úgy éreztem, a fordítás kiváló eszköz egy másik nyelv mélyebb megismeréséhez. A diplomadolgozatom témája az irodalmi fordítás elméleti vetülete volt. Konkrétabban Eminescu híres, Luceafărul című poémájának Franyó Zoltán által készített magyar és német fordítását elemeztem, vetettem össze. Franyóval is elbeszélgettem telefonon a dologról, pozitívan értékelte hozzáállásomat. Aztán később tanárként vetettem bele magam jobban a fordításokba. Az első erdélyi szász könyvet a tanítás mellett ültettem át magyarra. Aminek nyilvánvalóan az is kedvezett, hogy Halmiban, jóllehet nem a világ vége, nem sok lehetőség kínálkozott a szabadidő értelmesebb eltöltésére. Ott fordította le Erwin Wittstock Végítélet Ónyírban című regényét is, amelyet annak idején nem tudtam letenni. Ebből ismertem meg részletesebben az erdélyi szász falvak és társadalom példásan okos, racionálisan önellátó és önsegélyző belső szervezettségét. – Sok ilyen visszajelzést kaptam első fordításom, Adolf Meschendörfer Leonóra, majd Otto Fritz Jickeli Nemzedékek című regénye kapcsán is, nem csupán Erdélyből. Érdekességként említem meg, hogy utóbbiról Magyarország egykori mezőgazdasági miniszterének, Hütter Csabának a véleményét is alkalmam volt megismerni – lényegében ugyanezeket mondta. Közben egy bánsági sváb szerző, Franz Storch Zenélő óra című novelláskötetét is lefordítottam, s hozzáfogtam Josef Haltrich erdélyi szász mesegyűjteményének a lefordításához. Ebből egy kisebb kötetet állítottam össze évek múltán Hattyúleány címmel, szatmárnémeti iskolások által készített illusztrációkkal jelent meg. Még egy erdélyi szerzőtől, a ma Németországban élő Franz Hodjaktól fordítottam Végh Balázs Bélával együtt egy novelláskötetet, amelyet a budapesti Pont Kiadó adott ki. A rendszerváltás azt is jelentette, hogy a romániai német kisebbség egy érdekes csoportja, a mellettünk élő szatmári svábok is kezdtek ismét magukra találni. Magam egyébként elég jól megismertem a kuruc szabadságharcot lezáró 1711-es szatmári béke után ide telepített svábok életét. Ezt elsősorban a szerkesztőségi munka tette lehetővé az által, hogy jártuk településeiket és írtunk róluk. S nemcsak azt, hogy milyen jó gazdák és az ide hozott új munkakultúrával mennyire megváltoztatták Nagykároly vidékét, de azt is, hogy milyen trauma érte őket a második világháború utáni deportálásokkal és a Ceauşescu-féle kiárusításukkal. A Szatmári Friss Újság főszerkesztőjeként tudatosan vigyáztam rá, hogy történetüket megismerje a magyar lakosság. Elsősorban számbeli megfogyatkozásuk miatt az utóbbi évtizedekben nehezen állt helyre írásbeliségük. Ezt elősegítendő, a Friss Újságban időközönként egy-egy német nyelvű oldalt közöltünk, amit rendszerint én szerkesztettem. Valamivel később ugyancsak én kezdeményeztem és szerkesztettem a Schwabenpost című lap első számait, amely az utóbb kitanult és felnevelődött szerkesztői gárda munkája nyomán ma is megjelenik, s a realitásokra építve, magyar nyelvű cikkeket is közöl. Ugyanis sok svábnak, főleg Nagykároly környékén, ma már magyar az anyanyelve. Vizsgálódásai, gondolom, mindig új dolgokkal is szolgáltak... – A rendszerváltás előtt két olyan német nyelvű könyv is a látókörömbe került, amelyek a környékünkön élő svábok és cipszerek körében gyűjtött népi elbeszéléseket, adomákat tartalmaznak. Egyik Claus Stephani Tal der stummen Geigen (Néma hegedűk völgye) című gyűjteménye, a másik egy Krieg im Scherbenland (Cserépfazékháború) című kötet volt, amelyről csak később derült ki számomra, hogy anyagát Helmut Berner gyűjtötte a szatmári svábok körében. Az történt, hogy a gyűjtő a kötet leadása és megjelenése közti időszakban kivándorolt Németországba, így törölték a nevét a könyvről. A szerző a szatmári svábság igen jelentős és tekintélyes személyisége ma is, németországi szervezetük vezetője. Pár évvel ezelőtt bővebb válogatást tett közzé ezekből a szövegekből, amelyek rendszerint a hétköznapi élet különböző dolgairól, a falusi élet megnyilvánulásairól szólnak: munkáról, vallásról, ünnepekről, szokásokról, vásárokról, szőlőművelésről, pincei borozásokról, civakodásokról, megbékélésekről. Feltett szándékom, hogy a közeljövőben ebből a második könyvből válogatok és fordítok magyarra, méghozzá azzal a reménnyel, hogy könyv is lesz belőle. De közben mást is fordítok Bernertől, a szatmári svábok történetének, sorsfordulóinak rövid bemutatását. Ennek részletei a Szamos című kulturális szemlében jutnak el a magyar olvasóhoz. A Szamosnak ön a szerkesztője és anyagainak a begyűjtője is. Hiánypótló ez a tizenhat oldalas havi kiadvány, amely a Szatmári Magyar Hírlap önálló melléklete, a lap olvasói ingyen kapják. Voltak még Szatmárnémetiben kulturális lapok, mellékletek, de egy-két évi szárnypróbálgatás vagy inkább vergődés után megszűntek. A Szamos viszont a hetedik évfolyamánál tart! – Csakugyan vannak előzményei a Szamosnak, ahogy általában a kulturális sajtónak Szatmárnémetiben. Egy időben még színházi lapja is volt a városnak, amivel jóval nagyobb kulturális központokat is megelőzött. Igaz, azóta sok víz lefolyt a Szamoson. De ami már a közelebbi múltat illeti, a rendszerváltás előtti időkben jelent meg az akkori Szatmári Hírlap mellékleteként a Forrás, ami, ugye, olyan volt, amilyent akkor a rendszer engedett. Nagyon kellett vigyázni például arra, hogy a román kultúra is kellő súllyal legyen benne. Veres István (1950, Uzon) Műfordító, szerkesztő, tanár. A középiskola (Székely Mikó Kollégium, Sepsiszentgyörgy) elvégzése után a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen szerzett német–magyar szakos diplomát, majd a Szatmár megyei Halmiba kapott tanári kinevezést. 1977-től újságíró, először a Szatmári Hírlapnál, majd egy évig a bukaresti Előrénél; a rendszerváltás után a Szatmári Friss Újság, 2005-től 2008-ig pedig a Szatmári Magyar Hírlap főszerkesztője. Ezt követően a Szamos kulturális szemle szerkesztője. Több erdélyi német író (Meschendörfer, Storch, Wittstock, Hodjak) kötetét magyarra fordította. 2008-ban a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíjasa. Hosszabb ideje az RMDSZ Szatmár megyei tanácsosa. Aztán mindjárt a fordulat után egy lelkes irodalomtanár, Gál Elemér beindította a Szamoshát című kulturális lapot, de kellő anyagi és szellemi támogatottság hiányában hamar leállt. Később is voltak elképzelések, próbálkozások, de ezek rendre hamvukba hulltak. Talán azért, mert nem eléggé kitartó emberek kezdeményeztek, s nem tudták kellően bizonyítani, hogy egy ilyen magyar nyelvű lapra szükség van. Így hát a közpénzekből való támogatása is csak ötletként merülhetett fel. Közben a jóval kisebb és kevesebb magyar lakost számláló Zilah lekörözte Szatmárnémetit. A Fejér László szerkesztette Hepehupa továbbra is él és megjelenik! Igaz, mind nehezebb összekaparni a kiadásához szükséges pénzt. Mi kellett ahhoz, hogy a Szamos beinduljon és évek múlva is rendszeresen megjelenjen? – A jól megfogalmazott szándék mellett elsősorban egy olyan kultúraszerető vállalkozó és önzetlen mecénás, mint Szilágyi Ferenc, aki talán több üzletember társánál jobban hitte és hiszi, hogy az az összeg, amit az anyanyelvi kultúrára költ, nem ablakon kidobott pénz, nagyon is megtérül közösségünk számára. Szilágyi Ferenc 2005 nyarán új napilapot alapított Szatmári Magyar Hírlap címmel, amelynek kulturális melléklete is volt csaknem az első lapszámok megjelenésekor. Valamivel később született a döntés, hogy legyen a melléklet neve Szamos, ez egyrészt a tájegységre, másrészt a nagy elődre, az egykori Szamos polgári lapra is utal, amely többek között Márai Sándor, Móricz Zsigmond és Markovits Rodion írásait is rendszeresen közölte. Ha rájuk gondolunk, több mint magas a mérce. Mivel egy Márai vagy Móricz nem tűnik fel bárhol és bármikor, egyelőre azt is nagy eredménynek tartjuk, hogy a több ezer példányban megjelenő lapot minden hónapban az olvasó asztalára tehetjük. A mai Szamost a Scriptor Alapítvány adja ki, amelynek elnöke Szilágyi Ferenc, az állandó munkatársak jól ismert szatmári értelmiségiek, mint Bura László, Fazekas Lóránd, Muhi Sándor, Végh Balázs Béla, szerkesztőtársam, Debreczeni Éva. A Communitas Alapítvány két alkalommal támogatta csekély mértékben, de alapvetően Szilágyi Ferenc finanszírozza a megjelenését. Egyébként már kétszer is elnyertük a szatmári kulturális kiadványok éves kitüntetését. A Scriptor Alapítvány könyvkiadó is, amely eddig a Hírlap-könyvek sorozatban húsz kötetet adott ki. Ez sem utolsó dolog. Az eltelt időben a Szamosnak sikerült-e nagy vonalakban megvalósítania az induláskor megfogalmazott célokat? – Jó a megfogalmazás: nagy vonalakban – mert az ember soha nem lehet tökéletes. Az elsődleges cél az volt, hogy a magyar és ezen belül a szatmári kultúrát, hagyományokat – és ezt hangsúlyosan mondom – minél közelebb vigyük az olvasóhoz, mert nagyon sok a pótolnivaló. Nem csak a nemzeti történelmünkkel és irodalmunkkal kapcsolatos cikkek és tanulmányok, a helytörténeti, néprajzi és népművészeti vagy akár művészettörténeti cikkek sokasága bizonyítja, hogy ezt többnyire sikerül, de az is, hogy a fiatal tehetségeknek is teret adunk. Innen is bátorítanám őket és kérném tanáraikat, hogy irányítsák hozzánk legjobban író diákjaikat! Sike Lajos. Új Magyar Szó (Bukarest) 2016. június 7.Választási eredmények KézdiszékenA kézdivásárhelyiek újabb négy évre szavaztak bizalmat Bokor Tibor RMDSZ-es polgármesternek a vasárnapi helyhatósági választásokon. A régi-új városvezető elmondta: megértette a választók üzenetét, a munkát tegnaptól folytatja, mert rengeteg még a tennivaló a céhes városban. Bokor Tibor a szavazatok 54,28 százalékát kapta meg, az RMDSZ tanácsi listája 56,21 százalékot ért el. Paks testvérváros küldöttsége együtt drukkolt a jelenlegi városvezetéssel annak választási győzelméért. Kézdivásárhelyen a szavazásra jogosultak 37,73 százaléka járult az urnák elé, a polgármesterjelöltekre összesen 6413 szavazatot, míg a tanácsi listára 6411 szavazatot adtak le. Bokor Tibor 3407 vokssal nyerte meg a választást, őt követi Johann Taierling 1896 (30,21 százalék) szavazattal, a harmadik helyen a Kézdivásárhelyi Választási Szövetség képviselője, Constantin Pătru végzett 451 (7,18 százalék) szavazattal, negyedik lett Szigethy Kálmán, a Magyar Polgári Párt jelöltje 403 (6,42 százalék) vokssal, Rákosi János független jelölt 120 (1,91 százalék) szavazatot kapott. Az érvénytelen szavazatok száma 136. A városi tanácsi listákra 6188 érvényes szavazatot adtak le (225 voks érvénytelen volt). Ebből az RMDSZ listája 3478 szavazatot vitt el (56,21%), az EMNP 1681 voksot kapott (27,17%), a román pártok Kézdivásárhelyi Választási Szövetsége 497 voksot zsebelt be (8,03%), az MPP listájára 452-en (7,30%), Rákosi Jánosra 80-an pecsételtek (1,29%). Kézdivásárhely tanácsának 19 helyét várhatóan 11 RMDSZ-es, 5 néppártos, 2 román képviselő és 1 polgári pártos foglalhatja el. Az RMDSZ 11 tanácstagja: Hegedüs Ferenc, dr. Kelemen András, Szöllősi Tamás, Fejér Melinda, Nagy Babos Tamás, Bejan András, Szilveszter Szabolcs, Lőrincz József, Derzsi Gyula, Szabó Vincze és Kiss Levente Csaba. Az EMNP öt várható tanácstagja Johann Taierling, Illyés Botond, Szima Csaba, Gál Elemér László és Czipa Lóránt. A Kézdivásárhelyi Választási Szövetség két várható képviselője Constantin Pătru és Ionuț Budău. Az MPP egyetlen várható tanácstagja Szigethy Kálmán. Eddig négy önkormányzati képviselőjük volt. Az eredményvárón Bokor Tibor azoknak is köszönetet mondott, akik nem rá szavaztak, hiszen ez is egy üzenet volt irányába. „A munka hétfő reggeltől folytatódik, az a célom, hogy megmutassam, a csapatom nem csak kampányban dolgozik. Sokszor mondtam, hogy az elmúlt négy év a megalapozásé volt, most elkezdhetjük házunkat felépíteni. Köszönöm a kézdivásárhelyiek, a nyujtódiak, az oroszfalviak, a sárfalviak és a szászfalusiak támogatását. Őszintén megmondom, ilyen mocskos kampányban életemben nem volt részem. Nagyon nehéz lesz nekem ezekkel az emberekkel szembenézni, és Taierlingre gondolok elsősorban. Az, amit elművelt, amiket írt rólam és csapatomról, nehezemre esik elmondani. Ő nem gondolkodik azon, hogy a következő négy évben, ha tényleg feladatot vállal – nem úgy, mint az elmúlt években, amikor semmit nem csinált –, együtt kell dolgoznunk. Nehéz lesz. Egyértelmű számomra, hogy az Erdélyi Magyar Néppárttal nem fogok együttműködni semmilyen áron. Meg vagyok győződve, hogy az MPP-vel és akár a román tanácsosokkal közös nevezőre tudunk jutni” – fogalmazott Kézdivásárhely újraválasztott polgármestere. Felső- Háromszék minden községében az RMDSZ polgármesterjelöltje győzött, és a helyi tanácsokban is mindenhol megszerezték a többséget. Kézdiszék hét településén csak egy polgármesterjelölt indult az önkormányzati választásokon, mindannyian az RMDSZ színeiben: Bölöni Dávid Csernátonban, Domokos Ferenc Esztelneken, Lukács Róbert Lemhényben, Molnár István Kézdialmáson, Páll Endre Kézdiszenkereszten, Balogh Tibor Kézdiszentléleken, Daragus Attila Torján. Közülük a korelnök Bölöni Dávid, aki huszonhat éve vezeti Csernátont, és most hetedik mandátumánál tart. Az újonc Domokos Ferenc, Esztelnek eddigi alpolgármestere, aki első polgármesteri mandátumát kezdi. Bereckben két jelölt volt: Dimény Zoltán (RMDSZ), Páll János pedig függetlenként vett részt a megmérettetésen. Dimény Zoltán fölényesen, közel kilencven százalékkal győzött. Szentkatolnán is volt egy független jelölt, Bende Emil; az RMDSZ-es Tusa Levente fölényes győzelmet aratott. Ozsdolán is egy RMDSZ-es és egy független jelölt volt, előbbi Brănduş-Dendyuk Vasile Silvestru, utóbbi Gondos Judit. Itt is az RMDSZ jelöltje győzött több mint 800 szavazattal, a független jelölt 573 voksot kapott. Dálnokon egy független és egy RMDSZ-es jelölt volt, ifj. Márton László, illetve Bartók Ede Ottó. Hatvan-negyven százalékos eredménnyel az RMDSZ jelöltje marad a községvezető. Az MPP–RMDSZ Cseh Józsefet, az EMNP pedig Kocsis Gézát indította az idei önkormányzati választásokon Gelencén. Cseh József 1239, míg ellenjelöltje 620 voksot összesített. Szentkatolnán a tizenhárom önkormányzati képviselő közül tíz RMDSZ-es, két EMNP-s és egy független, Bereckben tíz RMDSZ-es, egy SZDP-s, egy román és egy magyar független alkotja a majdani tanácsot. Csernátonban kilenc RMDSZ-es, három MPP-s és egy néppárti jelölt jutott mandátumhoz, Dálnokon hat RMDSZ-es, egy MPP-s és két független, Ozsdolán hét RMDSZ-es, négy Néppárti, egy független és egy romapárti, Torján 12 RMDSZ-es és egy független, Esztelneken hét RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentléleken 11 RMDSZ-es és két néppárti, Kézdiszentkereszten kilenc RMDSZ-es és két MPP-s, Kézdialmáson kilenc RMDSZ-es, Gelencén kilenc RMDSZ–MPP-s, négy néppárti és két romapárti, Lemhényben nyolc RMDSZ-es, két néppárti és egy független jutott önkormányzati képviselői mandátumhoz. Felső- Háromszéken Gelencén és Kézdiszentléleken jegyeztek ötven százalék fölötti részvételt. Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
